Melissa Fuller
„Öltözzetek fel abba a teljes fegyverzetbe, amit Isten ad, hogy képesek legyetek ellenállni a Sátán minden cselének és ravaszságának! Hiszen mi nem emberek ellen harcolunk, hanem szellemi természetű uralkodók és fejedelmek ellen, a jelenlegi sötét világot irányító hatalmas és gonosz szellemek ellen, akik a magasságban vannak.” – Efézus 6:11-12
A mai igeszakasz ismerősnek tűnik, nem igaz? Azért, mert ez a negyedik alkalom, amikor Nehémiás könyvében megemlítik, hogy Isten népe idegenekkel házasodott. Nem az volt a probléma, hogy Isten népe nemkívánatosnak tartott volna más népeket, hanem az, hogy ezek a más népből származó házastársak eltávolították a zsidókat Istentől és arra bíztatták őket, hogy idegen isteneket imádjanak.
Nehémiás már beszélt erről az embereknek, megmutatva nekik, hová vezet a bálványimádás. Azonban ez egy mindent átható és visszatérő bűn volt. Ezért folyamatosan fel kellett szólalni ellene, Nehémiás hevessége pedig indokolt volt.
Ez alkalommal a főpap (az a személy, aki beléphetett a Szentek Szentjébe, ahol Isten jelenléte lakozott) unokája vette feleségül Szanballat leányát. Bizony, Isten népének lelki vezetője nem lépett közbe és nem akadályozta meg, hogy unokája feleségül vegye a zsidók első számú ellenségének lányát. Szanballat volt az, aki újra és újra megpróbálta megakadályozni Jeruzsálem falainak újjáépítését, és lejáratni Nehémiást. Nem csoda, hogy Nehémiás ilyen hevesen megdorgálta az embereket!
Könnyű úgy tekinteni ezekre az eseményekre, mint amik sosem történhetnek meg velünk. A bűn lassan kúszik be az életünkbe. Az ellenségünk ravasz, akárcsak Szanballat, folyton megpróbál behatolni a szívünkbe és életünkbe, míg meg nem találja azt a dolgot, amiben újra és újra elbukunk. Nehémiáshoz hasonlóan gyorsan kell reagálnunk és jóvá tennünk a dolgokat, amikor szembesülünk a bűnünkkel vagy mások bűneivel Krisztus népéből.
Az ellenség és a bűn elleni küzdelmünkben nem vagyunk egyedül. Isten az Ő Igéjét és embereit adta nekünk, hogy segítsenek hűnek maradni Hozzá. Fel kell készülnünk és szilárdan állnunk, minden nap emlékezve arra, hogy egy csatát vívunk és készen kell állnunk a harcra. Komolyan kell vennünk a bűneinket és kérni Istent, hogy segítsen legyőzni azokat. Ő meg fog segíteni.
És ha el is buknánk, egy szerető, kegyelmes és irgalmas Istenünk van, Aki késedelmes a haragra, Aki már legyőzte a bűneinket azáltal, hogy elküldte a Fiát, hogy meghaljon helyettünk. Habár földi életünk végéig küzdeni fogunk a bűnnel, megnyugodhatunk abban, hogy a csatát már megnyerte Krisztus és a mennyben végre tökéletesek leszünk.
Forrás: https://lovegodgreatly.com/standing-strong/
Fordította: Kovács-Horváth Judit
Kép: Vasadi Dubován Judith
Melissa Fuller a Szeresd Nagyon Istent nevű nemzetközi női szolgálat tartalomért felelős vezetője. Ennek a szolgálatnak a célja, hogy a világ minden táján élő nőket ellássa Bibliatanulmányozó anyagokkal. Melissa nagyon szereti Isten Igéjét, és szíve vágya, hogy segítsen a nőknek szintén beleszeretni nemcsak a Szentírásba, hanem annak szerzőjébe, Istenbe is! Teológiai mesterszakos végzettségét a Dallasi Teológián szerezte, és három áhítatos Biblia szerkesztésében vett részt: az új angolfordítású (NET) Szeresd Nagyon Istent Biblia, a keresztyén standard (CSB) Igazságot Olvas női Biblia és a keresztyén standard (CSB) Bátorítás Áhítatos Biblia. Jelenleg a Georgia állambeli Atlantában él, szabadidejében sokat fut és túrázik, és szeretné az Egyesült Államok összes nemzeti parkját végiglátogatni.