“Végül is arra jutottam, hogy az a jó és helyes, ha az ember eszik-iszik, és örömét leli munkájában, és annak gyümölcsében — mindabban, amivel egész életében vesződik a nap alatt. Hiszen mindezt Isten adja: ez jutott nekünk!
Hasonlóképpen az is Isten ajándéka, hogy némelyeknek adott vagyont, gazdagságot és lehetőséget, hogy annak áldásait élvezzék. Hát fogadják el Istentől ezt az ajándékot, és örüljenek neki!” Prédikátor 5:18-19
Emlékszem azokra az időkre, amikor a két nagyobb lányunk tipegő korú volt, megtörtént, hogy az üzletben vagy a gyülekezetben megszólítottak: “Élvezd most ezt az időszakot, mert észre sem veszed, és felnőnek!”
Én pedig mosolyogva valaszoltam nekik “Teljes igyekezetemmel azon vagyok!” Vagy legalábbis így emlékszem vissza. Paige és Addie 16 hónap különbséggel születtek, tehát az első néhány év kissé homályos. Akkoriban arra törekedtem, hogy átvészeljem. A napjaim azzal teltek, hogy odafigyeltem: mindenki meg legyen etetve, fürösztve valamiféle rendszerességgel …beleértve magamat is.
Salamon helyesen látja, amikor kijelenti, hogy mindennek rendelt ideje van. (Prédikátor 3:1)
Az évek múlásával megtanultam élvezni az életem különböző “időszakait”. Ahelyett, hogy várnék egy bizonyos időszakra az életben, mint amikor gimnazista voltam, megtanultam, hogy az élet minden szakaszában van valami különleges, amely elegyedik némi nehézséggel. És mindig kell legyenek nehéz napok, hogy a szép napok annál édesebbnek tűnjenek.
Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de nekem úgy tűnik, hogy Salamon a Prédikátor könyvének ebben a szakaszában kissé megáll, újragondolja a dolgokat és kijelenti: “Élvezd csak az életet amivel az Isten megáldott.” Élvezd a nyugodtabb estéket és az otthon elköltött vacsorákat a családod körében. Szabad nekünk lenyugodnunk és körbeülnünk az asztalt szeretteinkkel. Az, hogy mi van az asztalon kevésbé fontos, mint az, hogy ki van az asztalnál, akivel az ételt elfogyasztod. Ha időt szánunk arra, hogy élvezzük az életet és Isten ajándékait, amelyekkel oly bőségesen megáldott minket, az egy lehetséges módja annak, hogy Istent tiszteljük és dicsőítsük.
A két nagyobb lányunk ugyanabban a softball (női baseball) csapatban játszik ebben az évadban, és a férjem egyik este úgy döntött, hogy vacsora után mindkettőjükkel gyakorolni fog készülve az újabb meccsre. Csak figyeltem a kis csapatot a hátsó udvarunkon, ahogyan meglendítették az ütőt és repítették a labdákat… néhányszor melléütve. Újra és újra gyakorolták, hogy elkapják a magasan és alacsonyan szálló labdákat. Az esténk nagyon egyszerű volt. A vacsoránk nem volt sem különleges, sem költséges, ha jól emlékszem; talán éppen a korábbi napról megmaradt ételt fogyasztottuk el. A vacsora alatt nem hangzott el semmiféle hosszas, részletekbe menő beszélgetés, sőt azt hiszem, még néhány könnycsepp is kicsordult legkisebb lányunk szeméből amikor csatlakozott apukájához és két nővéréhez, majd játék közben egyik ujja megsérült. (Látjátok mire utaltam, mikor azt mondtam, hogy a jó a rosszal együtt keveredik?!)
Egyszerű este volt, egyszerű emberekkel, akik időt szántak arra, hogy a sűrű hétköznapokban élvezzék az idő ajándékát, amellyel Isten megáldotta őket.
A lányainkkal töltött idő felmérhetetlen értékű, és szeretném napjaimat bölcsen befektetni az ő életükbe. Tudom, hogy életünknek ez az korszaka is egy “évad” és mint a tipegő kor… ez is tovatűnik hamar. Kincsként értékelem ezeknek az éveknek az ajándékát, amivel Isten megáldott.
Akkor este, miután lányainkat lefektettük, férjem, Dirk így szólt: “Ugye milyen klassz volt a ma este?! Szeretem, amikor tudatosan lelassulunk és időt szánunk arra, hogy élvezzük az életünket!”
Dirk velem együtt tanulmányozza a Prédikátor könyvét, és ebből adódóan az utóbbi időben több beszélgetésünk volt arról, hogy mi az, ami igazán számít az életünkben. Az utóbbi időben többször mondtam… “Tudod, végsősoron… az a bizonyos dolog néhány év múlva nem fog egyáltalán számítani!”
Tanulom, hogy egy csomó olyan dolog ami miatt aggódom, végsősoron nem számít; viszont igenis számít az, hogy hogyan élvezem az élet ajándékát, amivel Isten megáldott.
Az életünk élvezete dicsőséget szerez Istennek azáltal, hogy hálát adunk az Ő jóságáért minden egyes felbecsülhetetlen értékű napunkkal.
„Ha többre értékeljük az ajándékot az Ajándékozónál, akkor bálványimádók vagyunk. Ha elfogadjuk az Ő ajándékait, de panaszkodunk miattuk, akkor hálátlanok vagyunk. Ha felhalmozzuk az Ő ajándékait és nem osztjuk meg másokkal, akkor önzőek vagyunk. De ha engedjük az Ő akaratát érvényesülni az életünkben és felhasználjuk a Tőle kapott ajándékokat az Ő dicsőségére, akkor élvezhetjük és megelégedhetünk”. – Warren W. Wiersbe
Beszélgessünk: Melyek azok az egyszerű módok arra, hogy Istennek szerezz dicsőséget életeddel, miközben élvezed azokat a különleges ajándékokat amelyeket Tőle kaptál?
Szeresd Nagyon Istent,
Angela
Fordította: Vasadiné Dubován Judith
