Sosem túl idős. Sosem túl fiatal.

 

Néhány hete részt vettem egy temetésen, ami nagyon megindított.

Egy 93 éves hölgy távozott a Mennybe és elkísértük a családját a búcsúra, hiszen közeli barátaink.

Az egész szertartás alatt az emberek erről az asszonyról beszéltek, aki hűséges keresztény volt, és arról, hogy sok éven át szeretettel szolgálta Istent. Még az utolsó napjaiban is Jézusról beszélt a nővéreknek és az orvosainak. Amikor meglátogattuk őt a kórházban, még ő vígasztalt bennünket és utolsó szavaival lelkünkre kötötte, hogy teljes szívünkből szolgáljunk Istennek.

Az ördög újra és újra mondogatja, hogy túl öregek vagy túl fiatalok vagyunk ahhoz, hogy Istennek szolgáljunk. Miatta elkezdünk kételkedni a képességeinkben, teherbírásunkban és készségeinkben.

Azonban, hadd mondjak valamit: amíg csak lélegzel, képes vagy Istennek szolgálni.

Akik szeretik az igazságot, virágzanak, mint a pálmafa, magasra növekednek, mint a libanoni cédrusok, mert az Örökkévaló házában növekednek, Istenünk udvaraiban virágzanak. Még idős korukban is szüntelen teremnek, mint a dúslombú fák.” – Zsoltárok 92:12-14

Még idős korukban is szüntelen teremnek, mint a dúslombú fák.

Ha elhiszed, hogy a korod miatt Isten nem fog felhasználni téged, akkor haszontalannak fogod érezni magad és azt gondolod, nem vagy értékes az Ő Királyságában. Ez az a hazugság, amit Sátán arra használ, hogy lerombolja az önképedet, elhitetve, hogy az életed értéktelen.

Nem is lehetne messzebb az igazságtól!

Józsué 14:6-12 elmeséli Káleb történetét. 40 éves volt, amikor Mózes másik 11 kémmel elküldte őt Kánaán földjére. A 12 kémből, csak ő és Józsué tért vissza kedvező jelentéssel, hittel, hogy Isten Izráelnek adja azt a földet és képesek lesznek elfoglalni.

Negyvenöt évvel később, amikor 85 éves volt, a hite még mindig elég erős, vágyta szolgálni Istent és lobogott a szívében a szenvedély.

Add nekem örökségül azt a földet” – ezt kérte. Add nekem a legnehezebb küzdelmet. Add nekem a legnagyobb akadályt.

Teljes szívvel követte Izráel Istenét és tudta, hogy az Úrba vetett hite segít legyőzni neki mindent.

„Sosem vagyunk túl idősek ahhoz, hogy Isten erejével a hit újabb diadalát ne arathassuk. Mint Káleb, elfoglalhatjuk a földet, legyőzhetjük az óriásokat, ha igazán az Urat követjük. Lényegtelen milyen idősek vagyunk, nem szabad elfáradnunk abban, hogy bízzunk és szolgáljunk az Úrnak.”  Warren Wiersbe: Légy erős

A dolog másik végén láthatjuk Pált, amint azt mondja az ifjú Timóteusnak, hogy ne engedje, hogy fiatal kora miatt lenézzék. Bátorítja Timóteust, hogy legyen példává a hívők számára és kora ellenére teljes szívvel szolgálja Istent.

Ha a fiatalok úgy érzik, hogy nem elég idősek szolgálni, akkor nem fogják magukat a gyülekezet fontos részének érezni. Igen, hibáznak majd. Igen, még sokat kell tanulniuk. Azonban, mint a következő generáció, mint azok, akik továbbviszik hitünk örökségét, nem engedhetjük, hogy úgy érezzék, gyülekezeti részvételükre nincs szükség. Hány fiatalt veszített el a gyülekezetünk emiatt a hazugság miatt?

 

Ha Isten lehetőséget ad a szolgálatra, akkor a szívet nézi, nem a születési dátumot.

Ne engedd, hogy Sátán azt mondja, hogy öreg vagy ahhoz, hogy Isten használni tudjon. Ne engedd, hogy azt mondja, túl fiatal vagy tapasztalatlan vagy ahhoz, hogy az Úrnak szolgálj. Istennél mindenki számára van hely,

Megelégedve az Ő szolgálatában,

Forrás: https://lovegodgreatly.com/lgg-posts/never-too-old-never-too-young/
Fordította: Szabó Eszter
Kép: Vasadi Dubován Judith

 

kapcsolódó bibliatanulmányozás

Értesülni szeretnék a legújabb bejegyzésekről

legfrissebb