“Ima közben gyakran megtörténik, hogy saját magunkkal vagyunk elfoglalva, saját szükségleteinkkel, és azzal a törekvésünkkel, hogy ezeket Isten elé tárjuk. Az Istenre való várakozás alatt elsősorban arra az Istenre gondolunk, Akire várakozunk. Isten vágyik arra, hogy kinyilatkoztassa magát előttünk, hogy betöltsön minket Önmagával. Istenre várakozásunk időt ad arra, hogy Isten az Ő időzítése szerint, és az Ő sajátos módján szent hatalma által közelítsen hozzánk…. Légy csendben Előtte, és engedd, hogy az Ő Szent Szelleme felébressze lelkedben azt a gyermekies, teljes mértékben Tőle való függőséget és bizakodó várakozást. Várj Istenre addig, amíg bizonyos vagy abban, hogy találkoztál Vele; az imádkozás ekkorra már olyan más lesz! És mikor imádkozol, időközönként végy egy kis csöndes szünetet, a lélek áhítatos csendje ez, amikor átengeded magadat Istennek, ha netán tanítani akarna valamit neked, vagy munkálkodni akar benned.” – Andrew Murray
“Nyugodj meg, és várd az Örökkévalót!” – Zsoltárok 37:7
Miután nővéremmel beszélgettem, letettem a telefonkagylót, és képtelen voltam visszatartani a mosolyt az arcomról.
Istenem, olyan nehéz volt várakoznom, és Te közben mindvégig ismerted a jövőt előttem…
Beszélgetésünk alatt mindenféléről szó esett: a gyermekneveléstől a legújabb divathullámig, fitnesz panaszoktól a szívünk legmélyebb vágyakozásáig. És mielőtt abbahagytuk volna a beszélgetést, elmondta, hogy mit talált legutóbb, amikor néhány régi dobozban turkált.
Még a mobiltelefonok és a Facebook világa előtt, főiskolás koromban kézzel írt leveleket váltottunk egymással. Igen, ám… Lévén, hogy két évvel idősebb volt nálam, az élete a részletekig ki volt gondolva. Én két évvel fiatalabb voltam és egy olyan világban éltem, amely tele volt számomra ismeretlen dolgokkal. Miközben ő a péntek estéket azzal töltötte, hogy a Laura Ashley stílusú esküvőjét tervezgette álmai lelkipásztor-vőlegényével, én egy rózsaszínű kagylómintás papírlapon öntöttem ki neki szívem bánatát… azon tűnődve, hogy mikor lesz már vége a várakozásomnak.
Hasonlítgatunk.
Kényelemről áhítozuk.
Arra vágyunk, hogy minden részlet ki legyen gondolva – ha lehet, még tegnap.
Könyörgünk Istenhez válaszért, és néha Ő azt mondja: Várj!
Akkoriban egyáltalán nem tűnt kellemesnek. A várakozás soha nem az. “De nézz vissza”- mondta, “és nézd milyen csodálatosan alakított Isten minden részletet, a te javadra.”
Az utam teljesen másként alakult, mint ahogy azt eredetileg elterveztem. Ahogyan telt az idő, az én akaratomnak meg kellett halnia ahhoz, hogy egyre tisztábban láthassam Őt. Tökéletesen kitűzött időpontokat kellett feladnom, hogy aztán az önmagamtól való függést átvegye a Tőle való függés. A világi kívánságaim el kellett fakuljanak ahhoz, hogy azzá a nővé formáljon, akivé akarta, hogy váljak.
És miközben a régi idők emlékein merengtünk, világossá vált előttem, hogy azontúl, hogy Isten mindenható keze vezetett végig, Ő azt is tudta, hogy a várakozás kifejleszti bennem a változást, amire szükségem volt.
Közel 25 év elmúltával az imádságaim tartalma valamelyest megváltozott, de néha a várakozás még mindig ott van. Bizonyos vagyok afelől, hogy egyre többször fogom megérteni Isten útjait amikor visszatekintek életemre, de azt is tudom, hogy lesznek akár időben, akár késéssel érkező válaszok az imáimra, amelyeket teljesen csak akkor fogok megérteni, amikor szemtől szembe meglátom Jézust. De mivel tudom, hogy Isten minden dolgot az én javamra és az Ő dicsőségére munkál, bizonyossággal állíthatom C.S. Lewis-szal együtt: “Biztos vagyok abban, hogy Isten senkit nem várakoztat, csak akkor, ha úgy látja, hogy a várakozás javukra válik.”
Ezért, kezeinket felemelve, megadással, várunk RÁD, Istenünk… mert az élet a Te kezeidben megéri a várakozást.
“Jó az Örökkévaló azokhoz, akik benne bíznak,
akik jelenlétét keresik, kívánják.
Bizony, jó várni és nyugton maradni,
amíg az Örökkévaló megszabadít!.
~ Jeremiás siralmai 3:25-26
Az Ő lábainál,
Beszélgessünk: Várakozásban vagy jelenleg? Mi az amit Isten kinyilatkoztatott neked Önmagáról– és rólad – ezalatt az idő alatt?
