Egy híres idézet szerint „A gyermekkor az, amit egész életünk során próbálunk kiheverni.’’
Azt gondolom, bárki visszanéz a gyermekkori éveire, van mit feldolgoznia. Sokan nem is tudják, hogy mennyire nagy hatással van rájuk, ahogy nevelték őket és milyen meghatározó mostani életükben az egykor őket körülvevő felnőttek gondolkodása és róluk alkotott képük.
Van, akinek nem voltak szülei, van akinek csak elméletben éltek egy házban vele, igazából soha nem látta őket. Van, akit testi bántalmazások értek, van aki soha nem kapott dicséretet, csak bántást. Van, aki soha nem hallott Jézusról gyermekkorában és olyan is, aki templomba járó, de törvénykező vagy képmutató családban nőtt fel. Vannak, akik örömmel gondolnak vissza első éveikre, de nekik is biztosan van néhány emlékük, ami haraggal tölti el őket, az igazságtalanság miatt, amit elszenvedtek, vagy szomorúsággal, amiért korán elveszítettek valakit, akit nagyon szerettek.
Sok nő történetét meghallgattam már, szeretem megérteni ki honnan jön, milyen régi terheket cipel, vagy milyen ajándékokat kapott gyermekként. Sokat lehet belőle tanulni.
Mindannyiunknak meg van a saját történeteink és mindannyiunknak van mit megbocsátani, ha a gyerekkorunkra gondolunk.
Hálás vagyok Istennek, hogy az Ő gyermekeként megismerhetjük a tökéletes szülőt. Benne megláthatjuk, hogy milyen is egy feltétel nélkül szerető és megbocsátó Apa, milyen amikor valaki akkor is ott marad, amikor rosszat teszünk és megbántjuk. Istennél jobban senki nem tud minket megnyugtatni, megérteni, vagy megvigasztalni.
Hiszem, hogy Istennek nem az a terve, hogy egész életünket a gyermekkorunk sebeinek társaságában töltsük, bármilyen nehéz is sokaknak elképzelni, hogy lehet másként is élni, hiszen fájdalmuk és lelki terheik már annyira hozzájuk nőttek. Annyira egyéniségünk részévé tudnak válni akár gyermek- akár felnőttkorban szerzett sérelmeink, hogy van, hogy nem is akarunk megszabadulni tőlük, mert nem tudjuk kik leszünk nélkülük.
Azonban Isten, az Áldott Orvos, ami szerető Édesapánk meg szeretne minket gyógyítani és azt szeretné, ha szabadon és nem a múlt árnyékában élnénk felnőtt életünket. Isten folyamatosan formál bennünket Fia képére, nem maradhatunk azok, akik voltunk, ha engedjük, Isten teljesen új identitást és egészséges én képet tud nekünk adni. Így sokkal inkább tudjuk szeretni a többi embert és készen állunk feléjük fordulni.
A megbocsátás Isten egyik eszköze a gyógyulásunk útján. Nincs tökéletes szülő, mi sem vagyunk vagy leszünk azok. Sérelmeink azonban sokszor jogosak, égető fájdalmunk valósgos, és nem engedik, hogy szabadon éljünk a jelenben.
Isten segítségével ki kell mondanunk és el kell fogadnunk, ami velünk történt.
Meg kell bocsátanunk azoknak, akik nem jól bántak velünk.
Le kell zárnunk a múltunkat, tovább kell lépnünk abban bízva, hogy Isten mindent, még a rosszat is a javunkra munkálja.
Ezeket az elveket már régebben is tudtam, de nagyon sokat jelentett, mikor megértettem, hogy mi is igazából a megbocsátás és miért nem jó, ha ragaszkodom a haragomhoz, ha magamhoz szorítom jogos vagy jogtalan sértettségeimet és úgy próbálok a felnőtt életben eligazodni.
Megbocsátani NEM azt jelenti, hogy úgy csinálok, mintha nem történt volna semmi, vagy azt mondom, hogy nem lett károm abból, amit a másik tett. Nem akkor bocsátok meg, ha homokba dugom a fejem vagy ha végül mégis inkább magamat hibáztatom azért, ami történt.
Tetszik nekem Cseri Kálmán definíciója: „Mit jelent megbocsátani? Azt, hogy egyszer és mindenkorra feladja az ember a megtorlás igényét és jogát… Az bocsátja meg az ellene elkövetett bűnöket, aki kijelenti: nem tartozol nekem… Megszűnt a tartozás, nem áll közöttünk, és soha többé nem fogom említeni.’’
És mi van akkor, ha nem bocsátok meg? Íme néhány pont:
Ha nem bocsátok meg…
- Nem engedelmeskedem Istennek.
Isten világosan leírja könyvében számos helyen, hogy mennyire fontos megbocsátó szívvel élnünk.
Efézus 4:32 kijelenti, “Viszont legyetek egymáshoz jóságosak, irgalmasak, bocsássatok meg egymásnak, ahogyan Isten is megbocsátott nektek a Krisztusban.” Hasonlóan, a Kolossé 3:13 kimondja, “Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is.”
- Keserű leszek.
Aki nem bocsát meg, az önmagát zárja a keserűség börtönébe és állandóan a múlt feletti szomorkodásban és haragban kell élnie az életét. Ha nem tudunk kegyelmet adni annak, aki ellenünk vétett, a sértődés és a gyűlölet teljesen megkeseríthet minket és másokra is negatív hatással lehetünk viselkedésünkkel. Vigyázat, a keserűség fertőző!
Zsidókhoz írott levél 12:15-ben olvassuk: „Ügyeljetek arra, hogy senki se hajoljon el Isten kegyelmétől, hogy a keserűség gyökere felnövekedve kárt ne okozzon, és sokakat meg ne fertőzzön”
- Nem tudok igazán örülni.
Júdás 24-25 szerint ha nem áll közém és Isten közé a bűnöm, akkor újjongó örömmel tudok Neki örülni. Ezt egyedül Ő tudja megtenni bennünk. “Annak, akinek hatalma van, hogy megóvjon benneteket a bűntől, bűntelen és örömtől ujjongó lélekkel odaállítson dicsőségének színe elé, a mi egyedül üdvözítő Istenünknek legyen Urunkban, Jézus Krisztusban dicsőség, magasztalás, erő és hatalom minden idő előtt, most és mindörökké! Ámen.”
- Nem értem a kereszt üzenetét.
Ha arra gondolok, hogy Jézus mennyi mindent megbocsátott nekem és mennyi bűnömért halt meg a kereszten és egyetlen áldozatával eltöröltem az ellenem szóló bűnlista minden pontját, már másként tudok tekinteni az ellenem vétőknek. Egy hajóban evezünk. Ha megbántanak, nézzünk Jézus keresztjére, ami számunkra is elhozta a teljes megbocsátást, minden bűnért, amit már elkövettünk vagy mé el fogunk követni.
Kolossé 2:14 szerint „(Jézus) eltörölte a (vétkek) követelésével minket terhelő adóslevelet, amely minket vádolt, eltávolította azt az útból, odaszegezve a keresztfára.”
Mikor nehéznek érezzük a megbocsátást gondoljunk Istenre, hogy neki milyen a szíve felénk:
„Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt, és elengedi népe maradékának büntetését? Nem tartja meg haragját örökké, mert abban telik kedve, hogy kegyelmet ad. Újra irgalmas lesz hozzánk, eltapossa bűneinket, a tenger mélyére dobja minden vétkünket!’’ Mikeás 7:18-19
Hálás vagyok, hogy Isten így viszonyul hozzám, mikor vétek ellene.
Vajon én gyönyörködöm az irgalmasságban? Készen állok Elé vinni és Vele együtt megharcolva megbocsátani minden gyermekkori sérelmet?
Tegyük meg ezt a bátor lépést, hatalmas áldás, öröm és soha meg nem tapasztalt szabadság lesz az eredménye.
Szeretettel: Viola
Szerettem volna a csapatunkból még két bizonyságtételt megosztani veletek a megbocsátással kapcsolatban.
Az első azokat fogja bátorítani, akik felnőtt korukban kaptak sebeket akár egy rossz kapcsolatban:
„Megpróbálom leírni röviden Isten munkáját a szívemben, hogy alakította a szívemet és gyógyította be a sebeket 5 év alatt. Tehát kezdeném, 25 éves házasságból úgy léptem ki, hogy tele voltam sebbel sérüléssel, sok-sok évig úgy éltem, hogy bíztam abban, hogy egyik napról a másikra csak úgy magától helyre jön minden. De sajnos ez nem így történt, hanem egyre rosszabb, egyre elviselhetetlenebb sebbekkel éltem, éltünk ebben a kapcsolatban. Fél éves vívódás, kínlódás után úgy döntöttem, lépnem kell. Ki kell lépnem. Elváltunk, elköltöztem otthagytam a múltat, és teljesen új éltet akartam kezdeni, most már Istennel. Idő közben egy kollégám, aki megtért keresztyén, kezembe adta a Bibliát, éheztem, ittam minden szavát, aztán elkezdetem gyülekezetbe járni, és csak úgy áradt felém Isten szeretete belőlük. Isten elkezdte begyógyítani a nagyon sajgó szívemet, persze sokat imádkoztak értem, és én is megtanultam, hogy csak a Mennyei Atya tudja helyreállítani a szívemet. A gyülekezetben egyik női alkalomkor beszélgettünk a megbocsátásról és azt tanácsolták nekem, hogy bocsássak meg a volt férjemnek és imádkozzam érte és áldást kérjek rá. No, gondoltam először mikor meghallottam, hogy én ezt biztosan nem tudom megtenni, mert a szívemben nagyon mást éreztem (haragot, dühöt) de mégis megtettem és többször is imádkoztam és imádkoztak értem ezért, és az idő során valahogy Isten úgy meggyógyította, helyreállította a szívemet, hogy már nem érzem haragot és dühöt. Ezt onnan vettem észre, hogy 5 éve mikor csak megláttam valahol a volt férjemet, a torkomban dobogott a szívem és teljesen rosszul voltam, dühöngtem, szidtam. Most már, ha találkozom vele és látom Őt teljesen közömbös tudok maradni. Nem tudom, hogy mikor történt és nem tudom, hogy hogyan történt, de a Mennyei Atya meggyógyította a szívemet! Hálás a szívem ezért, és az a sok idő és energia amit a haragra fordítottam most felszabadult és szabadabban tudok az embereke felé fordulni, könnyebb a szeretet az elfogadás. Olyan felemelő, mikor szeretettel tudok embertársaim felé fordulni. Hálás a szívem a Mennyei Atyának ezért a csodálatos munkájáért, övé a dicsőség! Minden reggel imában kérem a Szent Szellem betöltekezését és gyógyítását, és a szívem átformálását, és imám meghallgatásra került! Halleluja!” (Gutheil Magdi)
A második írás segít a Biblia szerint látni magunkat és megbocsátani önmagunknak:
„Mit jelent számomra személyesen a megbocsátás? 2016 eleje óta képes vagyok magamat jobban behatárolni az Igék mormolása révén, ezért helyesen tudom érzékelni azt, aki vagyok: a bűnös ember, aki árt másoknak. Megláttam magam, milyen vagyok és elszörnyülködtem, rögtön átléptem az Isten által ajánlott területre. Ilyen bűnös tudattal képtelenség létezni, ebből kijönni és Isten országában maradni, ehhez segítségre volt szükségem. Ezidáig saját erőből próbálkoztam élni, de nem elégített meg: jóval békésebb emberekkel találkoztam, mint én vagyok. Hiába vittem a keresztre Jézushoz az őseim megbocsátás problémáját ‘megbocsátani meg lehet, de elfelejteni nem’. Ilyenkor az Úr cselekedetére gondolok, aki szenvedett már értem és helyettem és ő számon tart, szeret mindent.
Hiába segítettek az Ellel-be eljutnom a megbocsátásra mindazokkal szemben, akik megbántottak engem. Felsoroltuk őket és elvágtuk az érzelmi kötődést hozzájuk: tisztult is utána mindegyik kapcsolat, melyeket üzenetekben éltem meg.
Szükségem volt itt most az SZNI kurzuson, hogy önmagamnak megbocsássak, úgy, hogy átéltem mélyebben a Krisztus értem való halálát. Személyesen nekem bocsátott meg. Így én is megbocsáthatok magamnak az eddigi élettörténetem téves értelmezése miatt, azért, hogy jogot adtam ellenségemnek a különböző életterületeimen. Küszködtem, rossz helyeken kerestem az elfogadást és szeretetet. Nem hordozok tovább magamban keserűséget és meg nem bocsátást. Istenhez fordulok, aki meg tudja adni amire szükségem van ahhoz, hogy megbocsássak önmagamnak és szabadon Őneki élhessek.” (Moór Kriszta)
