Ha egy kicsit olyan vagy, mint én, akkor te is élvezed a drámasorozatok feszültségét. Ahogy az író látszólag irreleváns vagy könnyen feledhető részleteket ejt el, melyek később a történet megoldásának kulcsaivá válnak, a feszültség egyre fokozódik!
A mára kijelölt igerészben pontosan ugyanez történik, amikor János látszólag mellékesen odaveti azt az apró részletet, hogy Jézusnak „útközben keresztül kellett mennie Samárián” (János 4:4).
Ez nem pusztán egy földrajzi információ, mivel a zsidók olyan rossz viszonyban voltak a samáriaiakkal, hogy egy átlagos zsidó általában a jóval hosszabb utat választotta, hogy elkerülje ezt a területet. Ehelyett János egy elképesztő találkozáshoz rendezi be a díszletet; egy elképesztő találkozáshoz, amely azért jöhetett létre, mert Jézusnak volt egy isteni elhívása Samáriába, és ez az elhívás egy életadó ajánlathoz, egy meghökkentő felismeréshez vezetett.
Jézus azért állt meg Jákób kútjánál a samáriai Sikárban, mert „az utazástól elfáradt” (János 4:6). János itt Jézus emberi voltát hangsúlyozza: félig Isten, mégis félig ember. Jézus isteni mivoltára majd a samáriai asszonnyal folytatott beszélgetése során derül fény.
De beszéljünk egy kicsit erről a drága nőről, akinek a nevét nem tudjuk meg. Délben érkezett a kúthoz, ami szokatlan, mivel akkoriban általában reggel vagy alkonyatkor látogatták a kutat, nem pedig a déli melegben. Ez arra utal, hogy a társadalmon kívül állt és még a saját közössége is kívülállóként tekintett rá.
És ne feledkezzünk meg arról, mennyire radikális lépés volt Jézus részéről beszélgetést kezdeményezni vele.
Jézus nyitott felé, ezzel minden faji, nemi és morális gátat ledöntve.
Amikor egy kis ivóvizet kért, Jézus egy olyan beszélgetést indított el, mely két dolog körül forgott: az egyik az asszony szükséglete, a másik pedig Jézus személye.
Nem csodálatos, ahogy Jézus pontosan arról beszél az asszonynak, amire annak szüksége van, tudva, hogy egyedül Ő képes csillapítani mélységes szellemi szomjúságot olyan életadó enyhet nyújtva, mely az örök életből fakad?! Jézus finoman felfedi az asszony bűnét: nem ítéli el, nem gúnyolja, nem szégyeníti meg vagy kelt benne bűntudatot (mivel ezek, kedveseim, az Ellenség eszközei). Jézus itt azt az igazságot mutatja be, amelyről a János 3:17-ben beszél.
„Isten nem azért küldte a Fiát az emberek közé, hogy elítélje őket, hanem azért, hogy a Fiú közreműködésével megmenekülhessenek.”
Meggyőződéssel és kegyelemmel, mindenhatóságát felfedve, Jézus megmutatta, hogy az asszony életének minden részletével tisztában van, majd azt is, hogy Ő a Messiás. Az asszonynak kapcsolatai, hibái, magánya és szívfájdalma közepette pont Rá volt szüksége! Ahogy az asszony szemei megnyíltak és felismerte, kicsoda Jézus, otthagyta a vizeskorsót és elrohant, hogy megossza másokkal is, kivel találkozott.
Ezen a ponton érdemes megjegyezni, hogy az asszony egy pillanatig sem habozott azon lamentálva, hogy nem beszélhet másoknak Jézusról, hiszen úgysem hallgatnák meg a múltja miatt, hogy nem hinnének neki, mivel még a saját népe sem fogadja be. Nem, a félelem és a szégyen nem tartották vissza, sőt, ennek a sorsfordító találkozásnak és meglepő felfedezésnek a puszta öröme arra sarkallta, hogy másokkal is megossza a nagyszerű hírt!
János feljegyzi, hogy számos samáriai jött Jézushoz az asszony bizonyságtételének hála és ők is hittek, elfogadva az élő vizet, amely az örök életre visz, mivel felismerték, hogy Jézus „valóban az egész világ Üdvözítője” (János 4:42)
Jézus mindazokért jött, akik hajlandóak elfogadni Őt. Talán ez a hihetetlen esemény jutott eszébe Jánosnak, amikor később így ír: „Az Atya-Isten elküldte a Fiát a Földre, hogy az egész világot megmentse — ezt mi a saját szemünkkel láttuk, és bizonyítjuk, hogy így igaz.” (1 János 4:14)
De térjünk vissza egy pillanatig a mai este főhősnőjére! Talán első ránézésre kevesen látunk hasonlóságot a saját életünk és az ő életének körülményei között. De vizsgájuk csak meg ezt egy kicsit közelebbről!
A samáriai asszony lelke szomjas volt és enyhet keresett. Mi vajon nem megnyugvást, elégedettséget, elfogadást keresünk a(z)
- kapcsolatainkban
- karrierünkben
- családunkban
- anyagi biztonságban
- birtokolt javakban
- megjelenésben?
Ezek a dolgok természetesen önmagukban egyáltalán nem rosszak. Tudjuk, hogy Jóatyánk gazdagon megáld minket olyan dolgokkal, melyeket élvezhetünk, azonban amikor a múlandó, földi emberek, helyek és helyzetek lesznek azok, amelyekre vágyunk és amelyektől a megelégedést reméljük, akkor ez már probléma. Ilyenkor spirituális értelemben dehidratálódunk, és többre vágyunk.
Felbátorodunk, amikor a zsoltáríró panaszát olvassuk; a zsoltáríróét, aki otthonától távol küzd a depresszióval, a szorongással és az elnyomással, amikor a Zsoltárok 42-ben így kiált: „Szomjas lelkem Istenhez kívánkozik, az Élő Istenhez!”
Egyedül Jézus az, aki teljesen és végérvényesen be tudja tölteni a szükségeinket függetlenül attól, hogy éppen milyen helyzetben vagyunk. Megajándékozott bennünket magával és nem is kis mértékben. Amit Jézus felkínál, az nem csupán egy kis csermely, hanem egy szökőkút, egy forrás, egy bővölködő élet. Ő azt szeretné, ha bőségben élnénk.
A mi Mennyei Atyánk maga és az Ő királysága számára alkotott minket, tehát egyedül Ő az, akinél elfogadást, megbocsátást, valódi áldást, megelégedést és örökkévaló bizonyosságot nyerhetünk.
Természetesen ezután csakis az lehet a válaszunk, mint a samáriai asszonyé volt: hogy letesszük a vizeskorsónkat – vagyis az átmeneti megelégedés forrását, amely nem Jézus és amelyben saját vágyaink beteljesülését keressük –, és friss ráébredéssel, hálával, csodálattal és örömmel afölött, hogy kicsoda Jézus és mit tett értünk, túlcsorduló szívvel fordulunk egy szomjas világ felé; azok felé, akiket szeretünk, akikkel együtt dolgozunk, akikkel együtt élünk, bátorítva őket, hogy „jöjjenek és lássák meg” a világ Megmentőjét és ráleljenek arra az örök életre, amelyet csakis Ő képes biztosítani.
Katie Shott szereti Jézus, az embereket és az életet. Észak-Írországban született és nőtt fel, jelenleg pedig Belfastban él fantasztikus férjével, Andrew-val. Mindketten a helyi gyülekezetben szolgálják Istent miközben a globális misszió is a szívükön van. Katie szíve legerősebben a világszerte üldözött testvérekért dobog, és folyamatosan példa előtte az ő hitük és bátorságuk, hiszen ők bármi áron követik Jézust. Katie szeret nevetni és jókat kávézni a barátaival: jól ismeri Írország összes kávézóját, így ha esetleg egyszer meglátogatnád az ő kis hazáját, a vendége vagy egy forró kávéra!
Forrás: https://lovegodgreatly.com/living-well/
Fordította: Szabó Anna
Kép: Vasadi Dubován Judith
