Romokból új élet – Nehémiás könyve

Gyász és hála

Cristin Tippin

Ruth hihetetlenül erőteljes elkötelezettséget tanúsított anyósa, Naomi iránt, miután a férje meghalt.

Ígéretet tett, hogy hátrahagyja a hazáját, a vallását és a népét, és elkötelezte magát, hogy követi Naomit és Naomi népének és az ő Istenének szenteli magát. És mindezt a jövő bármilyen ígérete nélkül.

És ha az előző tíz év (meddőség és a férje halála) lett volna a mutatója annak, hogy milyen lesz Ruth jövője, valószínűleg nem sok jólétben reménykedhetett Naomi követése esetén sem.

És mégis, Ruth megtette ezt a bátor nyilatkozatot; Naomiba és Naomi Istenébe vetette a hitét és Isten gazdagon megáldotta őt ezért.

Ruth gyakran annak az elkötelezettségnek a példája volt számomra, amelyet én szerettem volna Isten követését illetően. Imádkoztam, „Istenem, arra megyek, amerre te mész. És ott akarok lenni, ahol te vagy.” És be kell ismernem, idealizáltam, hogy ennek milyennek kellene lennie. Arra akartam menni, amerre Isten lehetővé teszi nekem, hogy virágozzak és gyarapodjak.

Ott akartam maradni, ahol az élet gazdag és édes Isten áldása miatt.

De amit azóta megtanultam, hogy Isten akarata néha olyan helyekre vezet minket, amelyek inkább úgy néznek ki, mint a kétségbeesés, mintsem jólét. Helyekre, amelyek inkább halálnak érződnek, mintsem bővölködő életnek, amelyek inkább ártalmasnak néznek ki, mint jónak.

Néhány évvel ezelőtt ismét azt találtam imádkozni, „Istenem, vezess ahová csak szükséged van rám. Bárhol szeretnél látni minket, mi oda fogunk menni.” Nem sokkal ezután, a férjem és én a meddőség völgyeiben bolyongva találtuk magunkat. És azokban az völgyekben maradtunk. Ez volt az a hely, ahol az Úr „éltetett” minket éveken keresztül a könyörgésem ellenére, hogy engedje meg, hogy máshova mehessünk, a szülőség következő szakaszába való átmenetbe.

De évekig, és még a mai napig is, maradunk.

És mégis, Isten gazdagon megáldott minket a gyász, a szívfájdalom és a szenvedés közepette.

Még ha egy olyan időszakban éltünk is, amire soha nem vágytunk és boldogan továbbléptünk volna belőle, Ő hűséges volt.

Soha nem ismertem Istent olyan bensőséges módon, ahogy ma ismerem. Soha nem lett volna jobban szükségem Rá és nem lettem volna annyira tehetetlenül rászorulva, mint a vigaszom és reményem és megtartásom forrására. Soha nem tanulmányoztam volna Isten Igéjének Igazságát és ragaszkodtam volna hozzá ilyen tehetetlenül. Nem biztos, hogy valaha imádkoztam volna Ruth szavait, ha tudtam volna, hogy Isten milyen időszakba hív bennünket.

De az elhúzódó gyász ellenére ebben az időszakban, egy mély hála van bennem, hogy Istennel ezt a bensőségességet megtapasztalhattam.

Még a völgyekben is, Istennek vannak tervei számomra a bővölködésre és a reményteli jövőre.

A völgyekben ragaszkodom az ő ígéreteihez, amelyet olyan sokan megtaláltak Isten Igéjében, tudva, hogy az Ő Igéje fel fog ruházni engem az igazságossággal és a hűséggel, akkor is, ha maradásra, vagy ha indulásra hív engem.