“A gyász ideje után Dávid elküldte szolgáit, hogy Betsabét költöztessék a palotájába, majd feleségül vette az asszonyt. Betsabé aztán fiút szült Dávidnak. De amit Dávid tett, azt az Örökkévaló rossznak tartotta.” 2 Sámuel 11:27
Mivel az egész Dávid és Betsabé történet tele van drámával, megtévesztéssel, összeomlással és kétségekkel, nagyon egyszerű lenne ezen a héten Dávidról, a Bűnösről olvasni, és rávágni, hogy “mi nem vagyunk olyanok.”
Uram, én sosem követtem el házasságtörést.
Uram, én sosem voltam terhes más férfi gyerekével.
Uram, én sosem tettem lépéseket annak érdekében, hogy valaki meghaljon.
Uram, én soha…
Nem. Én soha.
Mi profik vagyunk – te és én. Ahogy végiggörgetjük mások profilját a közösségi médián, ahogy beszélgetésbe elegyedünk a szomszédokkal, és igen – ahogy halkan suttogunk a templomi barátaink körében; mindig rendkívül gyorsak vagyunk arra, hogy mások bűneiről beszélgessünk (ha nem is hangosan, de legalábbis gondolatban).
De a mi bűneink? Mi jobban szeretünk úgy gondolni magunkra, mint a Hűséges Barátra. A Bátor Hitharcosra. Az Isten Szíve Szerint Való Nőre.
Megpróbáljuk eltakarni bűneinket, imádkozva, hogy el tudjuk terelni róluk a figyelmet, hogy álcázhassuk őket, hogy soha senki ne vegye észre egyiket sem.
Összehasonlítjuk a bűnünket másokéval, és meglátjuk a ő szemükben a szálkát, míg elfeledkezünk a gerendáról a magunkéban.
Jó dolgokat csinálunk, hogy “ellensúlyozzák” a bűneinket; keményebben és többet dolgozunk, hátha akkor elnyerjük Isten és a többi ember tetszését.
De Nátán figyelmeztetése Dávidnak – “Te vagy az az ember!” (2 Sámuel 12:7) – nekünk is ugyanúgy szól.
Mindannyian bűnösek vagyunk.
Akármennyire próbáljuk is elkerülni őket, a bűneink mindig előttünk járnak. Nincs az a mennyiségű fedezés, összehasonlítás, vagy ellensúlyozás, ami képes lenne megoldani a bűn problémáját. De tanulhatunk Dávidtól. Ahelyett, hogy tagadta és folytatta volna a vétkezést, Dávid megtette az első lépést az őszinte megbánás irányába: felismerte, hogy bűnös. Hallgatott Nátán 2 Sámuel 12-ben elhangzó kemény szavaira, és elismerte, hogy “Vétkeztem az Örökkévaló ellen!” – 2 Sámuel 12:13.
“A bűnbánathoz őszinteségre van szükség. Senki sem jöhet Isten elé őszinte megbánással a szívében anélkül, hogy először fel nem ismerte volna a megbocsátás és az Istennel való kibékülés szükségességét. Csak azok tapasztalhatják meg a bűnbánat segítségével érkező mély és tartós változást, akik nem próbálják többé leplezni vétkeiket álszentséggel és megtévesztéssel.” – Joel Lindsey
Ahogy ezen a héten Dáviddal, a Bűnössel foglalkozunk, határozzuk el, hogy őszinték leszünk az Úr előtt a bűneinkkel kapcsolatban. A folyamat nem lesz egyszerű. Sőt, valószínűleg egyenesen fájdalmas lesz. De tartsatok ki, mert Dávid története nem ezzel a bűnnel ér véget, ahogy a mi történetünknek sem feltétlenül ez a befejezése. Elkeseredettségünk és összeomlásunk közepette Dávid élete találkozik a miénkkel pontosan ott, ahol éppen tartunk, és valami sokkal jobbra mutat: az Ő neve Jézus, a Bűnösök Reménysége, és az Ő ajándéka a bűnbocsánat mindazok számára, akik Benne bíznak.
Vizsgálj meg, Istenem, világítsd át szívem!
Próbálj meg, és vizsgáld meg gondolataimat!
Nézd meg, van-e bennem gonosz szándék!
Vezess engem az örök élet ösvényén!
Zsoltárok 139:23-24
Megtennéd ezt az első lépést a mai napon, a hozzászólásokban?
A nevem Whitney, és Bűnös vagyok.
Az Ő lábainál,
Whitney
6. Heti Kihívás: Szánd arra ezt a hetet, hogy lehalkítod a téged körülvevő zajokat (közösségi média, TV, hírek, stb.), helyette pedig próbálj meg időt tölteni a saját szíved megvizsgálásával, kérve Istent, hogy felfedje a bűneidet, és segítsen megvallani bármilyen takargatott vétket az életedben.
6. Heti Megtanulandó Ige:
Fordította: Szabó Anna
