„Bizony, még ez a szorongatás és nyomorúság is javamra vált! Mert szeretsz, hát kihúztad lelkem a sírveremből, s hátad mögé hajítottad összes bűnömet!” Ézsaiás 38:17
Az Ige azt mondja, hogy ne engedjétek a keserűség gyökerét felnövekedni a szívetekben. Bár egészen fiatalon tértem meg, és ismertem ezt a parancsot, mégsem engedelmeskedtem neki, aminek később meglett a böjtje.
Az egész nagyjából két évvel ezelőtt kezdődött. Akkor úgy éreztem magam, mint egy üveg, amely lassan elkezd repedezni, majd a repedések egyre erősebbek, mélyebbek és szerteágazóbbak lesznek, míg az egész ripityára nem törik. Nem történt különösebb tragédia, de Isten egyre több kérésemre adott nemleges választ. Pedig nem vágytam rossz dolgokra. Olyan dolgokat szerettem volna megkapni, ami másoknak megadatott. Sikerekre, utazásra, barátságra, egy társra. Ehelyett azonban csak ültem, és az első sorból néztem, ahogyan másoknak boldogan az ölébe hullik minden, amitől én meg vagyok fosztva. Őket szerették, őket elismerték, ők megkaptak mindent, amire én csak áhítoztam.
Már akkor is és most is rettenetes belegondolni, hogy mennyire képtelen voltam örülni nekik. Nem bírtam örülni a pároknak ifjúsági órán (pedig azon a nyáron pontosan 10 mennyasszony tervezgette a körülöttem a lakodalmát), féltékenyen néztem a barátaimra, mert rajtam kívül másokkal is összejártak, irigykedve intettem búcsút a barátnőmnek, aki megkapott egy olyan külföldi ösztöndíjat, amire én is pályáztam, mégis visszautasítottak. Zavart, hogy nem éreztem magam elfogadva egyik társaságban sem. Nem értettem, hogy miért maradok ki megint a szórásból. Megint én. Mindig csak én.
Éreztem, hogy a keserűség egyre jobban felnövekszik bennem, és ez fájt, ezt nem akartam, mégsem tudtam tenni ellene. A csalódások, kudarcok és magány állandóan fojtogatott – nem tudtam kitörni, és nem is igazán akartam. Sajnáltam magamat, de más úgysem tette, szóval…
Ha ifjúsági órán dicsőítettünk, sokszor néma maradtam. Továbbra is szerettem a dalokat, de képtelen voltam őszintén elénekelni, hogy „győztes leszel”, vagy „Benned bízom mindig, hisz jót akarsz nekem”. Akkor hét éve merítkeztem be, de egyre nehezebben tudtam elhinni, hogy Isten tényleg a javamat akarja…
Haragudtam az emberekre és állandóan gonosz megjegyzéseket tettem, amivel nagyon sok szerettemet megbántottam. (Ők mégis megbocsátottak nekem…)
Haragudtam az Istenre, aki az Ő egyszülött Fiát adta, aki a lényének egy részét ölte meg a kereszten értem, mert nem adta meg azt, amit én éppen szerettem volna megkapni.
A legcsodálatosabb dolog, hogy bár nagyban én tehetek arról, hogy ilyen állapotba kerültem, Isten mégsem hagyott magamra. Igazi hősként küzdött értem és velem. Nem könnyítettem meg a dolgát. Imádkoztam hozzá, kiabáltam vele, sírva kértem a segítségét miközben a hitem alig pislákolt már. Tudom, hogy átérezte a fájdalmamat, mert bár sokszor nem felelt a vádakra, lelki szemeim előtt számtalanszor láttam a szomorú arcát.
Végül kaptam egy lehetőséget, hogy négy hónapot Franciaországban töltsek. A környezetemnek megkönnyebbülés volt, mert egy ideig nem kellett elviselniük azt a temérdek keserűséget és rosszindulatot, ami belőlem áradt. A nevem azt jelenti Ajándék, de én leginkább a Sötétség Ásító Torkára hasonlítottam akkor.
Hála ennek az útnak kiszakadtam a megszokott helyzetemből, és Isten csodálatosan tudott munkálkodni az életemben. Ez sokszor fájt – de még mennyire fájt! Nem volt egyszerű a tükörbe néznem, és szembesülni azzal, akivé váltam, mert engedtem a Sátánnak, hogy elvakítson a harag és a fájdalom.
A legkevésbé sem voltam szerethető, a Seregek Ura mégis harcolt értem. Nem engedett el. Folyamatosan dolgozott, még akkor is, mikor az útjai rejtve maradtak előttem.
A gyógyulási folyamat még mindig tart, de egy nyári táboros beszélgetés során mérföldkőhöz érkeztem. Nehéz elhinni, hogy az Atya pont ahhoz az emberhez vezetett, és ismeretlenül is így tudta használni az életemben, de a kapuk megnyíltak a beszélgetés alatt. Én megbocsátottam Neki, és Ő megbocsátott nekem.
Az Ő üzenete pedig így szólt: Szeretlek. El nem múló szeretettel. Én meggyógyítom a fájó szívedet, és megmutatom, milyen ember lehetsz a harag, a megbántottság, a keserűség nélkül. Olyan jövőt adok neked, amiről eddig csak álmodtál. Csak engedd, hogy szeresselek…
„Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múltakon tűnődjetek! Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni, majd megtudjátok! Már készítem az utat a pusztában, a sivatagban folyókat fakasztok.” Ézsaiás 43:18-19
Testvéretek az Úrban,
Anna
