Úgy tűnik, manapság sokkal több hívő olvassa az Új-szövetséget, mint az Ó-t. De ha csak a Biblia egyik felét olvassuk, olyan, mintha csupán egy fajta ételcsoportot fogyasztanánk. Ha csak húst eszem, gondot fog okozni. Ha csak gabonákkal táplálkozom, más fontos tápanyagokat tagadok meg a testemtől. Olvasnunk kell az Ó-szövetséget is. Miért? A választ a Róma 15:4-ben találjuk.
Mindaz, amit az Írásokban régebben megírtak, most a mi tanításunkat szolgálja. Azért írták le, hogy az Írások által felbátorodjunk, képesek legyünk a türelmes kitartásra, és erősen belekapaszkodjunk a reménységbe.
Ez természetesen a Prédikátor Könyvére is igaz, amit a mostani tanulmányunkban fogunk jobban megismerni.
„Milyen nagy hiábavalóság… Bizony, minden hiábavalóság!’’(Prédikátor 1:2) Így kezdődik és végződik az egyik legnehezebb és legtöbb kihívást rejtő Bibliai könyv. Első pillantásra nagyon lehangoló olvasmánynak tűnhet. Hangsúlyozza az élet ürességét és számos általunk örömmel megélt tapasztalat hiábavalóságát ebben a világban. De ha figyelmesen tanulmányozzuk, látni fogjuk, hogy a teljes üzenete Istent magasztalja fel és örömre is ad okot.
Sokan úgy gondolják, hogy a Prédikátor Könyvének szerzője Salamon király volt, Dávid király fia. Az elmúlt kétszáz évben azonban sok vita alakult ki ennek kapcsán, és elképzelhető, hogy ezt a könyvet valaki olyan írta, aki Salamon után élt, és akinek a nevét nem tudjuk. Akárhogyan is, a Prédikátor Könyvének középpontjában az Istennel és az Isten nélkül élt élet kiértékelése áll.
Észre fogjátok venni, hogy Salamon témáról témára ugrál. Néhány téma amit érint:
● A világ korrupt, mulandó, zavaros és látszólag igazságtalan
● Mi nem Isten vagyunk, ezért gyakran nem értjük, amit Ő tesz
● A bölcsesség jobb, mint a bolondság
● A világi dolgok mulandók és kevés az értékük
● Mindenki meghal egyszer
● Igazi elégedettséget soha nem hozhatnak a világi dolgok
A Prédikátor Könyvének fő mondanivalója, hogy az élet értelmetlen, hacsak valaki nem ismeri Istent. Hiszen az élet Isten nélkül nem több, mint egy sor tapasztalat, ami mindenkit, mindegy, hogy gazdag vagy szegény, erkölcsös vagy erkölcstelen, a sírba vezet végül. Az éles elme nagyszerű, de idővel megkopik, még a bölcsesség is unalmassá válik. A gazdagság olyan kívánatosnak és hasznosnak tűnik, de rosszul sikerült dolgok bármikor romba dönthetik. Még ha ragaszkodunk is földi kincseinkhez, a sírba nem vihetjük őket magunkkal.
Salamon végkövetkeztetése az, hogy annak, aki valódi értelmet, célt és elégedettséget akar találni az életben, meg kell ismernie Istent. Ha megismerjük az Urat, szeretjük, féljük és követjük Őt, akkor megtaláljuk az azonosságunk, és felszabadulunk arra, hogy élvezni tudjuk az időleges ajándékainkat és szem előtt tudjuk tartani a ránk váró örök életet.
“Minden, ami hiábavaló itt a földön, vezessen ahhoz, aki egyedül megelégít – Isten kegyelme, Isten szeretete, Isten Báránya – Jézus Krisztus, aki tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. (Zsidók 13:8)”
– George Mylne, (1859)
Jézusra tekintve,
Jen
Eredeti: http://lovegodgreatly.com/an-intro-to-ecclesiastes/
Fordította: Gyaraki Annabell
