„Mária ezt kérdezte: Hogyan lehetséges ez? Hiszen én még szűz vagyok! […]
Látod, Isten számára semmi sem lehetetlen!
Mária így válaszolt: Az Örökkévaló szolgálóleánya vagyok, történjen velem minden úgy, ahogy mondtad!” – Lukács 1:34, 37-38
Sosem fogom elfelejteni az ébren töltött éjszakákat abban a zsúfolt szekrényben, nyűgös újszülöttemet ringatva, elkeseredetten énekelve a dicsőítődalokat, amíg a könnyektől már megszólalni se tudtam többé. Izgatottan vártuk az első babánk érkezését, de az út nehezebbnek bizonyult, mint ahogyan azt előre gondoltuk.
Egy hirtelen munkanélkülivé válás, és gyors költözés két héttel a baba várható érkezése előtt.
Váratlan egészségügyi problémák, melyek a mi drága kisfiunk életét már születésének első napjától kezdve megnehezítették.
A meglepő nehézségek és szomorú érzések, melyeket a szülés után néhány héttel éreztem.
Előre nem látott anyagi nyomás egy másik városban álló ház miatt, amelyet képtelen voltunk eladni.
És éppen akkor, amikor az életemnek szinte minden egyes területén megkérdőjeleztem a rátermettségemet, egy reggel arra ébredtem, hogy egyik kezemben egy síró hat hónapos csecsemőt tartok, a másikban pedig egy pozitív terhességi tesztet.
„Istenem, én ezt nem tudom megcsinálni.”
Nem az keserített el, hogy ajándékba kaptunk egy második babát. Az élet Isten olyan hatalmas csodája, hogy képtelenek vagyunk teljes mértékben felfogni. Ami súlyosan ránehezedett a szívemre, az a saját magamban való kétség volt, hogy képes vagyok-e ezt a váratlan utat jól végigjárni – mert nézzünk szembe a tényekkel, anyaságomnak addig a pontjáig meglehetősen gyengének és alkalmatlannak éreztem magam.
De Isten nem az alkalmasokat hívja el.
Ezt már régóta tudom, akkor meg miért kell állandóan újabb emlékeztető? Frusztrált vagyok, mert nem tudom elhinni, hogy a váratlan helyzetekben Isten jobban tudja, mint én. Figyelj csak, Ő mindig jobban tudja, mint mi.
Mária nem kulcsolta össze elutasítón fiatal, bizalommal teljes kezeit. Nem bénította meg a félelem, amikor Gábriel közölte vele, hogy ő ad majd életet a Messiásnak. Pedig emberi mércével mérve ez aztán hirtelen volt, váratlan, meglepő, és előre nem látott.
Ő mégsem habozott.
Nem zuhant össze, hogy a földön zokogjon és kételkedjen.
Nem kérdezett milliónyi kérdést, nem emelte fel dühösen a hangját, és bizonyosan nem vágott vissza azzal, hogy Uram, én ezt nem tudom megcsinálni.
Nem, ő elfogadta az elhívását, és azért nyitotta ki a száját, hogy alázatos hangon dicsérje az Urat – nem azért, mert bízott a saját képességeiben, hanem mert TUDTA, hogy ki az, Aki őt elhívta.
Amikor eljön a váratlan, két lehetőségünk van: vagy megbénulunk, vagy pedig dicsérjük az Urat.
2002 karácsonya.
Ez volt az a karácsony, amely fenekestül felforgatta az életemet… egy több, mint 3,6 kg-os, nem várt kisfiú képében.
De nézzétek csak, Isten mindig, mindig jobban tudja, mint mi.
Isten tudta, hogy a nehéz napokon szükségem van a tisztaságra, ezért adott nekem egy fiút, aki mindig azonnal ugrik, hogy feltörölje a kiömlött tejet, még akkor is, ha nem ő öntötte ki. Ő tudta, hogy szükségem van a nevetésre, hogy kiengedjem a fáradt gőzt, ezért adott nekem EGY fiút – ezt a kisfiút –, aki állandóan nevet a rossz vicceimen. Ő tudta, hogy több együttérzésre van szükségem, ezért adott nekem egy fiút, aki kihívás elé állít, hogy fenntartások nélkül szeressem az embereket. Ő tudta, hogy folyton emlékeztetnie kell a megváltásra, ezért adott nekem egy fiút, aki nem csupán elfogadta Isten kegyelmi ajándékát, de nem is tudott rajta továbblépni. De Ő azt is tudta, hogy el kell engednem az önteltségemet. A büszkeségemet. Az életem feletti uralmat. Ezért adta nekem egy a fiút, aki miatt olyan mértékben függök Jézustól, mint azelőtt soha.
A váratlan utazások vagy megbénítanak, vagy pedig dicséretre ösztökélnek minket.
És mi ebben a legjobb? Nincs szükséged arra, hogy a képességeidben bízz ahhoz, hogy a te váratlan utadat jól járd végig. Csak azt kell tudnod, hogy ki az, Aki elhívott – aztán pedig nyitott kezekkel Belé vetni minden bizalmadat.
Isten nem az alkalmasakat hívja el, hanem alkalmassá teszi az elhívottakat.
Az elfogadhatatlan elfogadása a karácsonyhoz vezető úton leginkább így hangzik:
„Az Örökkévaló szolgálóleánya vagyok, történjen velem minden úgy, ahogy mondtad!” – Lukács 1:38
Ki tudod ezt mondani?
Atyám, dicsérem Neved, mert mindig a váratlan utazás az, amely a meg nem érdemelt kegyelemhez vezet. Méltó vagy… legyen meg a Te akaratod az életemben!
Az Ő lábainál,
Whitney
Mert hűséges szereteted jobb, mint az élet! Teljes szívvel dicsérlek! – Zsoltárok 63:3
BESZÉLJÜK MEG!
Készen állsz arra, hogy átadd a te váratlan utazásodat Jézusnak? Az első lépés az, hogy a kommentek közé egyszerűen leírod Mária alázatos, szolgálatkész kérését: „Az Örökkévaló szolgálóleánya vagyok, történjen velem minden úgy, ahogy mondtad!”
