“Semmi felől ne aggódjatok! Bármilyen helyzetben vagytok is, imádkozzatok! Hálaadással kérjétek Istentől, amire szükségetek van!” – Filippi 4:6
Hajlamos vagyok az aggódásra.
Próbálom megakadályozni… de valahogy mégis megtörténik.
Voltak napok, amikor azon kaptam magam, hogy aggódom amiatt, hogy túl sokat aggódom… komolyan, … tudom, gond van velem…
És képzeljétek el, az aggódásomban esélyegyenlőség van.
Aggódok olyan nagy dolgokért, mint a világ problémái, és az apró dolgokért is, például, hogy vettem-e tejet is amikor megálltam a közértben bevásárolni…, amiről sokszor kiderül, hogy elfelejtettem.
Mégis, az aggódásra való hajlamom ellenére tudom, hogy a szorongásom gyógyítószere az ima és könyörgés.
Szükséges az aggodalmaimat imává változtatnom, és arra az igazságra összpontosítanom, hogy Isten irányít mindent, nem én.
„Mindenki lássa meg, hogy szelídek és kedvesek vagytok! Közel van már az Úr! Semmi felől ne aggódjatok! Bármilyen helyzetben vagytok is, imádkozzatok! Hálaadással kérjétek Istentől, amire szükségetek van! Isten békessége, amely minden képzeletet felülmúl, megőrzi majd szíveteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.”- Filippi 4:5-7
Isten közel van.
Mennyire szükségem van erre a csodálatos emlékeztetésre, MINDEN NAP!
Semmi felől ne aggódjatok… kicsit lehetetlenül hangzik, nemde?
Gyakran úgy érzem, hogy sokkal helyénvalóbb lenne, ha így lenne írva: “csak bizonyos dolgok felől aggódjatok” … , nos ez – szerintem – sokkal reálisabban hangzik.
Igazából nagyon sok okunk van az aggodalomra, nem igaz?
Aggódunk amiatt, hogy ez az őrült világ mivé lesz mire gyermekeink és unokáink felnőnek.
Aggódunk, hogy lesz-e miből kifizetni a havi albérletet vagy banki törlesztést.
Aggódunk az elmúlt heti orvosi kivizsgálások eredményei miatt.
Aggódunk a fiú miatt, akivel a lányunk múlt héten járni kezdett.
Aggódunk amiatt, hogy miből fizetjük majd ki az egyetemi tandíjat, … vagy éppen melyik főiskolára szeretnének gyerekeink jelentkezni.
Aggódunk országunk állapotáért, és hogy ki lesz a soron következő elnök.
Aggódunk házasságunkért.
Minden életkorban és minden élethelyzetben megvan az okunk az aggodalomra.
Az aggódás naponta jelen lesz az életünkben és megfoszt minket az örömtől – ha hagyjuk.
Pál mégis arra emlékeztet minket, hogy Isten közel van, és nem aggódnunk, hanem imádkoznunk kellene.
Imádkozz!
Talán túlságosan is egyszerűnek hangzik ahhoz, hogy változás történjen, nem igaz?
Úgy gondolod, hogy egy láthatatlan Istenhez beszéljek, úgy, mintha valódi lenne? Mintha épp ott volna, előttem… az asztal másik oldalán?
Úgy érted, beszéljek Istenhez úgy, mintha közel volna?
Pontosan.
Ma este ahogy itt ülök, és visszagondolok a mai imádságaimra … lányaimért, barátaimért, családomért és országomért … csak tűnődöm.
Talán az ima egy töredéke – az a része, amikor aggodalmainkat imává alakítjuk át – Isten egy lehetősége arra, hogy megmutassa magát gyermekei előtt.
Talán van ott egy áldás, vagy valami jó abban a döntésben, ahogyan szembenézünk minden nappal. Kész vagy ma arra, hogy aggódás helyett imádkozz?
És lehet, hogy a sajátos, mindennapos, egyszerű imáink alatt abban az áldásban részesülünk, hogy meglátjuk Istent életünkben.
Furamód, ha aggodalom helyett nem az imádkozást válasszuk, kimaradhatunk abból a csodálatos megtapasztalásból, hogy lássuk Istent munkálkodni … és ebből a körülöttünk levők is kimaradnak.
Az elmúlt héten egy egyiptomi misszionáriusnőről olvastam, akit Lillian Trashernek hívtak. Soha nem hallottam Lillianról amíg kezembe nem akadt a könyv, de az alapelv, hogy aggódás helyett imádkozzon, nyilvánvaló volt az életében. Egyedülálló amerikai keresztyén nőként Egyiptomban, az 1900-as évek elején Lillian életében sok olyan dolog volt, ami aggodalomra adhatott volna okot.
A világ szempontjából nézve, annyi anyagi fedezete sem volt, hogy elköltözhessen Egyiptomba, és így teljesítse Isten elhívását életére nézve, nem is beszélve arról, hogy missziómunkába kezdjen.
Folyamatosan a személyes biztonsága miatt aggódtak azok, akik ellenezték az Egyiptomba való költözését.
Lillian mégis újra és újra az imádság mellet döntött aggodalom helyett és bízott abban, hogy Isten közbe fog lépni.
A nehézségek, gyötrelmek és megpróbáltatások közepette Lilliannek csodálatos kapcsolata alakult ki Istennel, miközben láthatta hogyan válaszol Isten imáira.
Ez talán azt jelenti, hogy minden imájára „Igen” volt a válasz? Nem.
Ez talán azt jelenti, hogy soha nem érte szívfájdalom, szenvedés vagy csalódás? Nem.
Azt viszont megláttam miközben a lányaimnak olvastam ezt a történetet, és ők így közben könyörögtek: „Anya csak még egy részt olvass el…”, hogy Lilliannak az a csodálatos kapcsolata volt Istennel,amit így lehet körülírni: „Olyan valóságos vagy számomra Jézus, hogy úgy érzem megérintelek, ha kinyújtom a kezem”.
Azáltal, hogy Lillian az imát és Istenben való bizalmat választotta, az Ő közelsége kristálytiszta valósággá vált.
És a közelségben megtapasztalta Isten békességét.
Talán itt jut szerepre a hálaadás is. Talán a döntési lehetőség, hogy az imádkozást válasszuk az aggodalom helyett magában hordozza azt az áldást, hogy meglátjuk Istent életünkben munkálkodni.
Ő közel van, kedves testvérem. Dönts ma aggódás helyett imádkozás mellett… én is ezt fogom tenni!
Szeresd nagyon Istent!
Forrás: http://www.lovegodgreatly.com/choosingprayeroverworry/
Fordította: Vasadiné Dubován Judith
