Áldott Úrnapját mindenkinek!
Hozom a következő hetünk beosztását.
S miközben picit belenézünk most az elkövetkezendő napok programjába, arra hívlak benneteket, hogy álljunk meg, és nézzünk vissza. A mögöttünk álló héten láthattuk, hogy szükségünk van a megbocsátásra, mint egy falat kenyérre.
Istent hibáztattuk, amikor nem kapunk segítséget, pedig valójában a mi vétkeink, a bűnös természetünk szakított el az Örökkévalótól;
A saját elgondolásainkat törekedtünk megvalósítani, és igyekeztünk elérni, amit a régi természetünk megkívánt;
Reménység nélkül éltünk ebben a világban, és nem ismertük Istent;
A bűnben éltünk, a bűn rabszolgájaként;
Romlott volt a szívünk, minden másnál csalárdabb, javíthatatlan, kiismerhetetlen;
Semmi jó nem lakott bennünk, akartuk tenni a jót, mégis képtelen voltunk rá. Nem a jót tettük, amit szeretünk volna, hanem a rosszat, amit nem akartuk.
És bár ezek a dolgok az óemberünk részeként még mindig megkísértenek bennünket, nem kell félnünk a kárhozattól, a pokoltól, az örök szenvedéstől. Valami történt, valami megváltozott. Megbocsátást kaptunk, pedig meg sem érdemeltük.
Mi a válaszunk minderre?
Egy vállrándítás?
Bőszen bólogatunk, aztán folytatjuk a munkánkat?
Felnézünk az égre, dobunk egy „Jó az Úr!” sóhajt, és megyünk tovább?
Az egyik énekszerző olyan szépen megfogalmazta:
„Örök éltem sem lesz elég zengnem az Ő dicséretét.”
Lányok, ismertek olyan dicsőítő dalt, amely arról szól, mennyire nagy szükségünk van Isten kegyelmére? Vagy amely áldaná az Urat azért, mert lehajolt utánunk a föld sarába, kiemelt, sziklára állított, és megtart?
Keressétek meg az interneten, ha fent van, vagy az énekeskönyvben, és énekeljétek el!
Bármennyire szép, ne a dallamára figyeljetek, hanem a szövegére! Legyen ez egy énekelt imádságotok, amelyben megvalljátok gyarlóságotokat, s hálát adtok az Istennek a kibeszélhetetlen kegyelméért!
És kérlek, ne tartsátok meg csak magatoknak ezt az élményt!
Másoljátok be az ének linkjét és/vagy szövegét ide, hogy mi is bekapcsolódhassunk ebbe a dicsőítésbe!
Adjatok hálát az ÚRnak, mert jó, mert örökké tart szeretete! (Zsolt 136,1)
