Szeretettel köszöntelek benneteket ezen a vasárnapon, annak a hétnek a kezdetén, amit az Úr arra rendelt, hogy csodás dolgokat jelentsen ki nekünk. s még csodásabb dolgokat végezzen el bennünk, általunk.
Emlékszem, amikor először kellett repülőre szállnom, nagyon elveszettnek éreztem magamat. Hol kell becsekkolni, mi lesz a csomagommal, hogyan kell kitölteni egy vámnyilatkozatot angol nyelven, hol kell átszállni, melyik sorba kell beállni, az ételek közül mi micsoda, hogyan működik a tévé?… Folyamatosan rá voltam szorulva idegenek segítségére – én, aki egyébként csak akkor kér segítséget, ha már minden kötél szakad.
A visszaúton megpillantottam egy fiatalembert, aki tanácstalanul pillantgatott körbe a budapesti repülőtéren. Magamra ismertem benne, és eszembe jutott, hányan segítettek nekem, és mennyire rossz volt elveszettnek lenni. Odaléptem hozzá, és megkérdeztem, tudok-e segíteni. Azt az örömet, ami felvillant az arcán, soha nem felejtem el. Egy darabig egy irányba vitt az utunk, aztán útba igazítottam. És ahogy elbúcsúztunk, és továbbvitt a metro, rájöttem, hogy mekkora öröm volt továbbadni a jót. Mert közben újraéltem az örömöt, a meglepettséget, a felemeltséget, a védettséget, amit a mások által nyújtott segítség okozott, és a feszültséget, ami meg a kiszolgáltatottságnak, elveszettségnek volt az eredménye. Nekem volt nagyobb szükségem erre a találkozásra, nem a fiúnak.
Isten megbocsátott neked is. Bizonyára ismered a szégyent, az elveszettség érzését, a kétségbeesést, hogy sosem leszel képes hibátlanul ellátni a feladataidat, hogy a legkisebb dolgokban is képes vagy kudarcot vallani. Ugyanakkor tudnál mesélni arról a sok jóról is, amit Isten ennek ellenére adott neked; ahogyan körülvesz szeretetével, hűségével, jóságával.
Elég ez arra, hogy más szemmel nézz a melletted levő elveszettre?
Vágysz arra, hogy Isten szeretete öltsön testet a szavaidban, tetteidben, hozzáállásodban?
Tudod, milyen az igazi öröm? Az a fajta, amelyik nem függ sem külső tényezőktől, sem belső hangulattól?
A héten arra vállalkozunk, hogy belemerüljünk ebbe a szeretetbe és örömbe.
Először csak a gondolatok, megosztások szintjén, aztán pedig konkrét tettekben, viszonyulásokban, élethelyzetekben!
S még valami, mielőtt a húrok közé csapnánk:
Akárhogy is számolom, összesen kettő hetünk maradt ebben a csoportban. Te tudod csak, hogy az elmúlt hat hétben hányszor volt mondanivalód, és hányszor oltottad ki mindenféle emberi kifogásokkal. Isten munkája nem rekedt meg, mert Ő a kövekből is tud fiakat faragni. De mennyivel jobb, ha te magad is részese lehetsz az Ő munkájának!
Ebben a két hétben légy bátor, ne hagyd, hogy a sátán elhallgattasson. Ha megpróbálja, nyilván oka van rá. De ha Isten indít, hogy megoszd velünk azt, amire jutottál, hidd el, Neki is oka van rá! Te meg döntsd el, hogy kinek a malmára hajtod a vizet.
