Mire is hívott bennünket a megbocsátás?
Igen, nagyon jól esik Isten kegyelmének fényében megfürödni nap mint nap. Megtisztelő és felemelő a tudat, hogy Valaki elfogad akkor is, amikor nem vagyok szalonképes. Ő megérti a csetléseimet, észreveszi mögötte a jó szándékot vagy épp a figyelmetlenséget. Mert Krisztus feltámadása újra és újra kaput nyit arra, hogy tiszta lappal induljak az Istennel való kapcsolatomban.
És itt jön a nagy kérdése a hétnek: mennyire vagyok hálás ezért a bocsánatért? Isten kegyelme indít-e arra, hogy az emberi kapcsolataimban én is irgalmas legyek? Hányszor engedem a másikat hibázni, mennyit bír el a köztünk lévő szeretet-kapcsolat?
Nekem megbocsátanak, én el tudom szeretetben viselni a társam gyengeségeit?
Hányszor? Hetvenszer hétszer is?
Amikor makacsul ragaszkodom a vélt vagy valós igazságomhoz, az előrébb viszi a kapcsolatot, vagy a Szétdobálót engedem diadalmaskodni?
Szóba kerül imádságaim közben az, akivel problémáim vannak? Milyen színezettel? Dühvel? Csalódottsággal? Féltő szeretettel? Kész vagyok arra, hogy ne csak Istennel beszéljek arról, ami bánt, hanem odamenjek a másik félhez, meghallgassam őt is, elmondjam, hogy mit okozott bennem, és lépést tegyek a kapcsolatunk harmonizálása érdekében?
Látom, értem, belegondolok egyáltalán abba, hogy amikor valakivel rossz a kapcsolatom, az nem csak mi kettőnkről szól? Hogy a gonosz keze is jócskán benne van ebben, aki ölni, rombolni, pusztítani akar mindent, amihez hozzáfér? A lovak közé dobom a gyeplőt, és engedem, hogy történjen, aminek történnie kell, vagy össze tudok dolgozni Istennel azon, hogy békesség, szeretet, megbecsülés, odafigyelés uralkodjon ott, ahol megfordulok?
A következő héten tovább lépünk, a megbocsátás egyik gyümölcsét kóstolgatjuk majd szemenként, ez pedig a hála.
Tartsatok velünk, Isten sok-sok áldott felismerést készít számunkra!
