Negyedszer és utoljára írom gondolataimat, a következő sorokkal kezdve:
A Messiás származási jegyzékében – zsidó családfák általános rendjétől eltérően – szerepel öt női név. De még milyen öt nőé… Három közülük pogány nép szülötte, a két zsidóasszony közül az egyik pedig, még évezredek távlatában is olyan „stigma” viselője, ami kizárja, hogy a családfában saját nevén szerepelhessen. Csak a stigma jelzi, kire gondol a leíró.
Francine Rivers „A lineage of grace” (A kegyelem családfája”) sorozatának 4. része az Unspoken (Kimondatlanul) című könyv. A bibliai történet, amiről szól, nekem a legfájdalmasabb, mégis a legfeloldozóbb történet. Ez az a történet, melynek következtében Betsabét (Bat-Sua, Batseba, Batsua) azzal a bizonyos „stigmá”-val illeti Máté evangéliuma. Bár nem is stigma ez valójában, hanem tény, de ami minden szempontból kellemetlenséget okozott a történet néhány szereplőjének és ezért legjobban szerették volna eltusolni. (Vagy KIMONDATLANUL hagyni?) Máté evangélista ezt írja: „Dávid nemzette Salamont Uriás feleségétől”…
Tessék? Az evangélista rosszul tudott volna valamit? Netán nem volt hajlandó elismerni azt, ami pedig tény? Nevezetesen, hogy Dávidnak Betsabé nevű felesége szülte Salamont? Hogy Dávid igenis feleségül vette Betsabét? Hogy Dávid és Betsabé szerették egymást olthatatlan szerelemmel? Hogy a szerelem Isten ajándéka? Hogy maga a biblia is írja: „Bizony erős a szerelem, mint a halál!” Vagy nem olvasta Máté, hogy Dávid és Betsabé hűségben éltek aztán! Sőt Isten még további gyermekekkel ajándékozta meg kapcsolatukat?
De nem! Nincs tévedés! Máté Istentől vette, amit leírt és Isten igazsága alapján Betsabé a hettita katona, Uriás felesége volt.
Ugye, mi emberek mindig találunk magyarázatokat, meg indoklást az isteni rend megsértésének jogosságára! Ebben én is profi vagyok! Lám, még bibliaverset is tudtam idézni, hogy felmentsem a szerelmespárt!
Ami a Bibliában csak felsejlik – hiszen Isten Igéje nem regény, vagy életrajz, de azért egy kicsit az is – az ihletett regényből világossá válik: e történet szereplői pontosan ismerik az igazságot, tudják, mit mond Isten törvénye, mégsem döntenek a szerint, mert valami más, sokkal erősebb vágy elsöpri tudatukból a biztos alapokat. Hoztam már én is ilyen döntést, lehet, hogy te is! És miközben jártam a magam útját, és miközben tudtam, hogy bűnben járok, szorongó fájdalommal és félelemmel esedeztem Isten irgalmáért!
Valami nagy-nagy részvéttel olvastam tehát végig Betsabé történetét Francine Rivers leírásában… Igaz ugyan, hogy szeretem a romantikus történeteket és a szerelmes történetek legtöbbször romantikusak is… De kinek jó az a szerelem, aminek ilyen ára van?…
Fáj nekem Betsabé is, bár másként, mint a jövőjét gyászoló, fiatal kis Támár! Fáj, mert a jelen elvakító izzása miatt éppen a jövővel nem számol! Hogy Dávid házában ő egy feleség lesz a sok közül! Hogy Dávid – bár szereti őt, jobban minden nőnél – mégsem lesz soha csak az övé! Hogy jelenléte Dávid családjában a legmagányosabb élet lesz, hiszen a sorsközösségben élő többi asszonytól nem remélhet cinkos barátságot, csak irigy megvetést! Nyilván a többi feleség szemében ő csak egy házasságtörő asszony! Akit – ha nem volna a király felesége – törvény szerint leköpnének!
És fáj Dávid is, az „Isten szíve szerint való férfi”! Dávid Betsabé történetének férfije, akit érzésem szerint a leleményes írónő szintén kicsit belefogalmazott a címbe! Kimondatlanul hagyott – vagy inkább eltussolt? – bűneiért gyermekei halálával fizet. Előbb erkölcsi, majd pedig fizikai halálával, de az Ószövetségben nem marad következmény nélkül egy olyan bűnsorozat, ami e királyi ház lakóinak szemeláttára végbemegy.
A kor emberei számára nyilvánvaló áldás: négy fiúgyermek, Dávid és Betsabé bűnbánatáról tanúskodik. Mint ahogy azok a Zsoltárok is, melyeket Dávid ebben az időben költött. Szintén a Zsoltárokból tudjuk, hogy Isten megbocsátó szeretete hálás alázatra késztette mindkettőjüket. Kettejük fiai közül egyik minden idők legnagyobb királya lett és a Messiás vonalát is ő viszi tovább.
Milyen, de milyen jó nekem, hogy az Új Szövetségben Isten az én megvallott bűneimről sem emlékezik meg többé és hogy számomra a Megváltó már nem ígéret, hanem beteljesült valóság!
Írta: Gőblné Meláth Szilvia
