A Messiás származási jegyzékében – zsidó családfák általános rendjétől eltérően – szerepel öt női név. De még milyen öt nőé… Három közülük pogány nép szülötte, a két zsidóasszony közül az egyik pedig, még évezredek távlatában is olyan „stigma” viselője, ami kizárja, hogy a családfában saját nevén szerepelhessen. Csak a stigma jelzi, kire gondol a leíró.
Hát nem hátborzongató ez? Hátborzongatóan gyönyörű és kivételes! Mert annyira hihetetlen és annyira eredeti, épp ezért annyira isteni elgondolás: öt tökéletlen, körülményeit, származását, életvitelét tekintve teljesen alkalmatlan nő – miután a lelkük töredelmessé lett a kegyelem és megbocsátás révén – olyan terv részvevője lesz, ami kihat az egész világmindenség múltjára, jelenére és jövőjére! Micsoda fölemelő sors! Mi nők ennél sokkal kevesebbért is ki tudnánk kaparni egymás szemét…
Amikor Francine Riversnek erről az öt nőről szóló novelláját a kezembe vettem, nem tudtam, hogy Isten engem ezeknek a nőknek a sorsán keresztül mennyire meg fog szeretgetni! Mennyi elfogadást, milyen boldog mély lélegzetet, mekkora távlatot tárt elém! Boldogan ujjongva ismételgettem az újra és újra a megértett igazságot: „Nincs tehát már semmi ítéletre méltó azokban, akik Krisztus Jézusban élnek, (s nem a test szerint).” Róma 8:1. Ha Isten őket elfogadta, még nekem is van remény!
Támár az első asszony! Támár… A név azt jelenti: datolyapálma. Amely fa a legnagyobb sivatagi szélvihar után is képes töretlen derékkal fölegyenesedni, tovább élni és teremni. Támár egy ilyen asszony volt!
Megszerettem Támárt! F. Rivers írása nyomán hús-vér nővé lett a szívemben! Olyan érzésekkel gondoltam rá – még a könyv befejezését követő hetekben is – mintha személyes ismerősöm lenne. Mint azokra a kis roma gyereklányokra, akikkel olykor beszélgetni szoktam sanyarú, kiszolgáltatott sorsukról. Sírtam vele együtt, sírtam érte és sirattam őt!
A róla szóló novella címe: Unveiled. Jelenti ez a szó azt, hogy fátyol nélkül, fátyoltalanul, de azt is, hogy leleplezve. Vajon ki az, aki ebben a történetben lelepleződik? Talán Támárra gondol az író, akiről kiderül, hogy özvegyasszony létére várandós lett? Vagy Érre, akinek gonoszsága olyan nyilvánvaló, hogy Isten hirtelen halállal viszi el a földi életből? Netán Onánra, aki talán még ennél is gonoszabb Isten szemében, amikor csak játszik bátyja özvegyével, de nem ad neki utódot? Vagy? Kit leplez le végtére is Támár története? Hányszor hangzik a kérdés Támár ajkáról, vagy csak inkább a gondolataiban: ”Júda! Mikor teszed meg végre, ami jogos?” Ahogy a cselekmény halad, egyre világosabbá válik, hogy kit leplez le Támár története, hogy kinek kellett igazán megszégyenülnie, „fátyoltalanná” válnia.
Leleményes, hogy miközben az öt nő történetének F. Rivers által adott címét olvassuk, figyelmünk ráirányul a mögöttük álló férfire is. A cím már magában hordozza, amit a férfiről később tudunk meg. Júda gyengesége, bűne, jogtalansága lelepleződött.
Rivers bibliai tárgyú könyveiben számomra az a legcsodálatraméltóbb, hogy olvasásuk közben mindig elő kell vennem a bibliámat. Úgy „mesél”, hogy közben ráirányítja figyelmem az Egyedülvalóra! Olyan aprócska, számomra addig jelentéktelen szálakat mutat meg, hogy miközben tulajdonképpen a hobbimnak – az olvasásnak – élek, Isten Igéjének a kutatására vezet tovább. Itt pedig bezárult a kör. Hiszen – miközben tanulmányozod Támár történetét – kezedbe veheted Francine Rivers csodálatos kisregényét Támárról. Majd pedig miközben olvasod a regényt, olyan kérések fogalmazódnak benned, amikre választ csak a Bibliában fogsz találni. Ha teheted, ne a magyar fordítást, hanem az eredeti nyelven olvasd!
Írta: Gőblné Meláth Szilvia
